Si-Jo Leung Ting Nagymester Budapesten és Debrecenben tanította az igazi Wing Tsun iránt elkötelezett tanítványokat, és mestereket. Debreceni látogatása során, Széll Gábor Si-hing, a Kelet-európai főinstruktor helyettese, a szövetség történetében először 7. mesterfokozatról szóló diplomát vehetett át Prof. Leung Ting nagymestertől.
Ezúton is szeretnénk megköszönni azt a rengeteg üdvözlést, gratulációt, melyek Amerikából Nyugat-Európából, és Kelet-Európából érkeztek, valamint köszönetünket szeretnénk kifejezni...
... a magyar, a lengyel, a litván, lett, észt, és erdélyi tanítványok szeretetéért és hűségért.
Külön köszönjük:
Polyák Józsefnek, a magyarországi karate megalapítójának
Furkó Kálmánnak, kyokushin karate 7. dan, A Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke
Tölgyesi Csabának, a magyar tahi-box megalapítója
Gregor Lászlónak, karate 6. dan, Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke
néhai Tix Richárdnak, imádkozó sáska mester
dr. Halmosi Zsoltnak, r. dandártábornok, az ORFK rendészeti főigazgatója
dr. Simicskó Istvánnak, Sportért Felelős államtitkár
dr. Molnár Miklós, a Rendőrtiszti Főiskola rektor-helyettese
dr. Benkő Tibornak, vezérezredes, a Honvéd vezérkar vezérkari főnöke
Úgy gondoljuk, hogy az elért mesterfokozatok az egyesületünk minden egyes tagjának közös sikere, tágabb értelembe véve a magyar küzdősportok sikere, a magyar harcművészek és küzdősportot űzők közös kiemelkedő eredménye.
De az igazi siker Magyarországé, és a magyar sporté!
Minden magyarországi harcművész mesternek, gyakorlónak és sportolónak, további sportsikereket kívánunk.
Széll Gábor, a Kelet-Európai Wing Tsun szövetség elnök helyettese
Si-Fu Máday Norbert, a Magyarországi Wing Tsun Kung-Fu meghonosítója
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levele Budapest, 2012. május 17.
Mádai Tárnok Tünde
Kuratóriumi elnök
Alapítvány a ’48-as hősökért
Tisztelt Elnök Asszony!
Köszönöm megtisztelő felkérésüket a Harcművészek a Határontúliakért gondolat jegyében megrendezett magyar-magyar ifjúsági találkozó fővédnökségére, melyet a tavalyihoz hasonlóan, örömmel vállalok. Köszöntöm a szervezőket és résztvevőket, illetve mindazokat, akik támogatják ezt a magyarságot erősítő kulturális és sportrendezvényt.
Tiszteletreméltó hagyományt indítottak útjára az elmúlt esztendőben a harcművészet itthoni művelői, hogy közelebb hozzák a test és a lélek harmóniáját szolgáló sportágat, az erre nyitott Kárpát-medencei ifjúság számára. Nagy öröm, hogy a felvidéki fiatalok mellett idén Erdélyből is érkeznek szép számmal.
Köszönetemet fejezem ki a Magyar Wing Tsun Egyesület és az Alapítvány a ’48-as hősökért szervezet szolgálatáért, mellyel felvállalták, hogy kulturális és sportrendezvényükkel is erősítik nemzetünk tagjainak összetartozását. Lehetőséget adnak arra, hogy a magyar fiatalok megismerjék kortársaik mindennapi örömeit és gondjait, lélekben egy nemzet tagjaként köszönthessék egymást.
Kívánom, hogy a Budapesten eltöltött napok a harcművészet gyakorlatainak elsajátítása mellett, közös történelmünk felidézésével és hagyományainak megismerésével gazdagítsák a magyar fiatalokat!
Budapest, 2012. május 17.
Üdvözlettel
Semjén Zsolt
Magyarországon második alkalommal került megrendezésre a „Harcművészek a Határontúliakért” című rendezvény, mely „összefogja a nemzetet”.
Magyarországon második alkalommal kerül megrendezésre a „Harcművészek a Határontúliakért” című rendezvény, mely „összefogja a nemzetet”. Megnyitó beszédet mond Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, 4. fokozatú Win Tsun Kung Fu mester és Prof. Dr. Molnár Miklós, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar tudományos és nemzetközi dékán-helyettese, 2. fokozatú Wing Tsun Kung Fu mester.
A szervezők célja, hogy örömet és őszinte segítséget nyújtsanak a határon túli magyar fiataloknak, akik a rendezvény lévén ízelítőt kapnak a harcművész mesterek, több évtized alatt szerzett tudásából és a magyar kultúrából.
A rendezvény fővédnöke: Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes
A rendezvény védnöke: Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára,
A rendezvény házigazdája: a Magyar Wing Tsun Egyesület, valamint az Alapítvány a 48-as Hősökért
Leung Ting Nagymester 2011. december 7-én Si-Fu Máday Norbert, kelet-európai főinstruktor és a vezető mesterek társaságában hivatalos látogatást tett a Rendőrtiszti Főiskolán, ahol a hallgatók tisztelgő sorfala előtt fogadta őket Prof. Dr. Molnár Miklós rektorhelyettes úr és Dr. Kiss Rita nemzetközi főreferens.
Ezt követően a Rendőrtiszti Főiskola rektora, Prof. Dr. Sárkány István és Prof. Dr. Molnár Miklós rektorhelyettes urak vezetésével előadást tartottak Leung Ting Nagymesternek a Rendőrtiszti Főiskoláról.
Prof. Dr. Sárkány István rektor úr elmondta, nagy megtiszteltetés egy ilyen magas fokozatú és híres nagymestert fogadniuk, majd emlékplakettet ajándékozott Leung Ting Nagymesternek és köszönetét fejezte ki a Rendőrtiszti Főiskolán végzett kiképzési munkáért. Si-Fu Máday Norbert vezetésével már második éve a Wing Tsun Kung Fu a rendőr hallgatók kiképzésében fontos szerepet tölt be.
Leung Ting Nagymester egy különleges Wing Tsun DVD-vel ajándékozta meg a rektor urat, mely film anyag a Wing Tsun Kung Fu technikáinak a katonai és rendészeti közelharcban való alkalmazását mutatja be. Biztosította a rektor urat arról, az intézménnyel a továbbiakban is szívesen együttműködik szövetségünk.
Prof. Dr. Sárkány István Úr és Leung Ting Nagymester kedélyes beszélgetést folytattak a Wing Tsun Kung Fu kiváló alkalmazhatóságáról nem csak a mindennapi rendőri munka, de a speciális feladatok területén is. Ez különösen fontos a mai, egyre durvuló világban, ahol már a rendőrtiszteket is atrocitás érheti.
Az itt tanult Wing Tsun technikákat a rendőrtisztek nagyon jól tudják majd kamatoztatni szolgálatuk során, kiemelten fontos, hogy jogszerűen, kellő határozottsággal és szaktudással tudjanak fellépni a bűnözőkkel szemben.
Honlapunkon korábban beszámoltunk Ákoskáról "Egy szívhez szóló történet" címmel. Ákoskánál Gullien-Barré-Szindrómát állapítottak meg, mely súlyos bénulást okozott. A Bors újság nemrég újabb cikket hozott le Ákosról, jó híreket osztva meg olvasóival. A cikk az alábbiakban olvasható:
Hihetetlen: februárban még a karját sem tudta mozdítani, most a kungfuvizsgájára készül Ákos.
"Ákosnak sok erőt ad ikertestvére, Attila, együtt nagyon elevenek. Ha Ákos nem lett volna ilyen erős, akkor nem tudom, mi hogyan bírtuk volna ki. Mindig játszani akart, nem hagyta el magát."
A kisfiú Wing Tsun kung fu edzésekre járt, s ahogy újra lépni tudott, követelte, hogy szülei vigyék el újra Fekete László edzőhöz.
"Ákos példája tanulságos edzőtársai számára is, szinte lehetetlen helyzetből állt talpra. Büszke vagyok a tanítványomra, aki már az egész napos szemináriumon is részt vett, és éppen most fog vizsgát tenni magasabb fokozatra. Hiszem, hogy sikerül is neki - szögezi le a mestere.
Mindig öröm az Egyesület vezetősége számára ha instruktorai jól sikerült bemutatókat tartanak fiataloknak, de még nagyobb öröm, ha nagy közönség számára sikerül a Wing Tsun Kung Fu harcművészetet előadás formájában, széles körűen megismertetni. Hiszen messze többről van szó, mint egyedül az önvédelemről! Egészségmegőrzés, filozófia, önismeret, önkifejezés, tudomány, művészet, mind az igazi harcművészet sajátossága! Fekete László Si-Hing, 4. mesterfokozatú instruktor által küldött képek magukért beszélnek. Az iskolai kép a nyírbátori Oktatási Központban készült, ahol több osztály számára összevontan, 300 fiatal számára külön megszervezve került sor Wing Tsun bemutatóra és előadásra. Örömhír, hogy az elmaradhatatlan alapgyakorlatokat a tanárok is végigcsinálták, tisztelet érte! Siu Nim Tao - Kis Gondolat formagyakorlat, Wing Tsun izometrikus erősítő módszerek, önvédelmi helyzetek megoldása a korosztálynak megfelelően. A másik kép egy nyíregyházai összevont óvodai csoportnál készült, ahol 150 ifjú leány és legény nézte és hallgatta érdeklődve a velük egykorú, a mester mellett gyakorló fiatal tanítványok munkáját: Végső Botond, Fekete Bence, Kulcsár Róbert segítették Fekete László Si-Hing munkáját.
Az október 19-i Zsaru magazinban szép cikk olvasható a rendészeti képzésről, a diákok vizsgáztatásáról. Széll Gábor Si-Hing (6. mesterfokozat), a speciális egységek képzéséért felelős vezető mester nyilatkozata értékes olvasmány, megtudható belőle többek között, hogy a rendészeti hallgatók közel harmada lány, akik ügyesen, dinamikusan, kitartóan gyakorolnak.
Hasznos cikk, szívből ajánljuk minden Wing Tsun kung fu gyakorlónak.